Na jó, kezdjük.
Blogot indítani, haha. Megpróbálom majd életben tartani ezt az egészet, amikor éppen megszületnek bennem olyan gondolatok, amiket érdemesnek tartok leírni, és van is rá lehetőségem, hogy leüljek írni. Bár néha, időnként elő fog fordulni – természetesen teljesen az irányításomon kívül –, hogy olyan dolgokat is leírok, amik egyáltalán nem érdemlik meg, hogy le legyenek írva. Egyáltalán.
Mert végül is megtehetem. Ez egy blog. Itt azt csinálok, amit akarok. Mármint a blogon belül. A törvénytisztelő állampolgár és jó modorú ember keretein belül, természetesen.
Szóval, a végén kiderül, hogy rengeteg mindent megtehetek vagy éppen nem teszek meg itt. Néhány dolgot saját akaratomból. De amit megteszek, az talán érdekes lesz valakinek odakint.
Vagy nem.
Majd az idő eldönti.
Ki tudja, lehet, hogy egyszer még könyv lesz ebből!
Szóval jobb, ha hűséges olvasó maradsz, hogy lásd, hogyan bontakozik ki ez az egész. Vagy talán, csak talán – sőt, valójában a statisztikák azt bizonyítják, hogy valószínűleg – bekerül majd azoknak a „félbehagyott, soha meg nem valósult vágyaknak” a listájára, amit egészen kisgyerekkorom óta szorgalmasan vezetek.
Hosszú lista, annyit mondhatok.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Nincsenek illúzióim arról, hogy a blogolás már kiment a divatból, és hogy egy átlagos felnőtt figyelmi ideje valahol egy másodperc és maximum egy perc között mozog.
De az évek során, a saját bőrömön tanultam meg, hogy az írás segít rendben tartani a dolgokat a fejemben.
Tudom, hogy vannak emberek, akik egyszerre több dolgot is képesek csinálni.
Nos, én nem ilyen vagyok.
Sőt, én kifejezetten az a „monokronikus módon csinálok egy dolgot egyszerre” típusú ember vagyok.
Ha adsz nekem egy poharat tele vízzel, és azt mondod, hogy a másik kezemmel közben vegyek fel valamit a földről, miközben lehajolok, én egyszerűen ki fogom önteni a vizet a földre.
Meg is történt.
Többször is.
Szóval legalábbis nekem az írás egy jól működő módszer arra, hogy már körülbelül tíz éve rendbe szedjem a gondolataimat.
Mindenfélét írtam már. Nagyon személyes dolgokat, de időnként rövid fiktív történeteket, verseket, dalokat és hasonlókat is.
A munkám során is rengetegszer segített az írás abban, hogy összetett dolgokat le tudjak bontani az alapvető elemeikre, majd valamivel rendezettebben tálaljam őket.
Valójában az írás egy természetes módja annak, hogy átadjam a gondolataimat.
Mert írás közben van időm átgondolni, hogy mit akarok leírni.
Beszéd közben viszont hajlamos vagyok összevissza motyogni, vagy elveszíteni annak a gondolatmenetét, amit éppen mondani próbálok. Így aztán sokszor az sem jut el a másikhoz, amit valójában mondani szeretnék.
Ide akár beilleszthetnék egy nagyon mély idézetet egy nagyon mély gondolkodótól arról, hogy az írás hogyan segíti a gondolkodást.
De nem fogok.
Szóval csak képzeld el, hogy itt van egy:
„EGY NAGYON MÉLY IDÉZET ARRÓL, HOGY AZ ÍRÁS MIÉRT JOBB A BESZÉDNÉL”
– EGY NAGYON MÉLY GONDOLKODÓTÓL
A blog ötlete azért merült fel, mert jelenleg egy utazási projekten megyek keresztül, és teljesen természetesnek tűnt, hogy szeretném megosztani az élményeim egy részét a környezetemmel, illetve bárkivel, akit érdekel.
Eddig az Instagram Reelseket és Sztorikat meglehetősen felszínesnek találtam, és túl gyakran érzem azt, hogy nem hordoznak valódi mélységet a gondolatok szintjén.
Nem mintha nekem mindig lennének mély gondolataim.
De itt megpróbálok majd egy kicsivel több gondolatot beletenni, miközben önző módon arra is használom ezt a platformot, hogy valamennyire eligazodjak azokban a dolgokban, amelyekben elveszettnek érzem magam a fejemben lévő dzsungelben.
És elhiheted, könnyű ott eltévedni.
A blogon bevezetlek majd a gondolkodási folyamataimba, megosztok majd olyan dolgokat, amikről úgy érzem, hogy hajlandó vagyok beszélni, illetve szeretnék közölni azon az úton átéltekről is.
A történetet bemutató bejegyzések sorrendjében pedig számíthatsz némi komoly kronológiai káoszra.
De hé, emlékszel még a fejemben lévő dzsungelre?
Na, pontosan.
Szóval vágjunk bele.
